Szvámí Ritavan Bháratí cikksorozata, mely eredetileg öt részben, 2017 júliusa és novembere között jelent meg.
1.rész (az AHYMSIN hírlevél 2017. júliusi kiadása)
A Szvámí Ráma Sadhaka Grama (SRSG) ismertetése
Az Ashramunk a guru családjának otthonaként (gurukulam) meghívja mindama a jóga útján járó tanulókat (adhikarin), akik kellő fegyelemmel rendelkeznek és kellőképpen felkészültnek érzik magukat arra, hogy egy ideig egy spirituális tanító irányítása és útmutatása szerint éljenek.
A jóga gyakorlása során a számos meditatív gyakorlat és a fegyelem elsajátítása által egy érzelmileg kiegyensúlyozott személyiség fejlődik ki. Az ashram vagy gurukulam egy olyan hely, ahol a tanítványok az önátalakítás érdekében a spirituális útmutatás számos módszerében részesülnek.
Azzal az elkötelezettséggel érdemes érkezni hozzánk, hogy az adott tanítvány egyrészt elfogadja az ashrami élet jellegzetességeit, és mindemellett magáévá teszi a spiritualitásnak az ashramunk által hírdetett három alappillérét. Ez a három pillér: a fegyelem, a szolgálat és a gyakorlás, amelyek lényege az alábbiak szerint jellemezhető:
A fegyelem a már meglévő hajlamok, a kialakult tendenciák és szokások finomítását jelenti, melyben számos személyes gyakorlat mellett az ashram irányelvei is nagyban a segítségünkre vannak. Eme témakörhöz tartozik a szigorú napirend, az önmegfigyelés és önvizsgálat (prayaschitta), az érzelmek tisztítása és elcsendesítése, valamint a spirituális vezető tanításainak és kritikáinak a tiszteletteljes elfogadása. Céljaink között szerepel az olyan élményekben és kapcsolatokban való részvétel és életmód csökkentése is, amelyek megnehezítik a spirituális fejlődést. Az állandó önmegfigyelés nagyban segítségünkre van abban, hogy minden helyzetben felismerjük a kiegyensúlyozottság elsődleges szerepét az ashrami élet lényegét illetően.
A második pillér az ashramban végzett szolgálat (széva), más néven karma jóga. Ez azt jelenti, hogy minden cselekedetünket és energiánkat önzetlenül arra fordítjuk, amit éppen meg kell tennünk. Megtanuljuk jól kihasználni az időt, és figyelmesen, és a legjobb tudásunk szerint végezni a tevékenységeinket. Ehhez a „nem-az-enyém” hozzáállásának a kialakítása is hozzátartozik, mert a tetteink gyümölcsét az ashram, a tanító és a tanítások javára ajánljuk fel. Ez egyben a tudatosságunk és az érzelmeink energiájának tisztulását és növelését és a fókuszálást is elősegíti és ama képességünket, hogy lemondjunk a tetteink gyümölcseiről.
A harmadik pillér a spirituális gyakorlás, amely az öntisztítást és az önfelszabadítást is támogatja. A személyiség megtisztulásának útja a szokásmintáktól vagy szamszkáráktól, (lappangó tendenciáktól) való megszabadulás, amelyek főként tudattalanok, és amelyekhez oly sokszor kötődünk és azonosulunk velük, amelynek következtében zavartak és tudatlanok maradunk. A spirituális gyakorlás az elme, a kommunikáció és a viselkedés megtisztításának három kategóriájára is kiterjed. A spirituális képzés magában foglalja a személyiség mindhárom szintjét: a fiziológiai, a pszichológiai és a filozófiai szinteket. Az ashramban végzett gyakorlás felkészít minket arra is, hogy a kapcsolatainkban és az érzéseinkben egyre inkább megtapasztaljuk az önfelfedezést és az önmegvalósítást, és egyre inkább felelősséget tudjunk vállalni értük. A szankalpa belső erején keresztül (mely a saját céljaink megfogalmazását és megvalósítását segíti) a megelégedettség (szantósha) olyan spirituális érettséghez vezet, amely által egyre stabilabbá válunk, és egyre kevésbé befolyásolnak a zavaró reakciók vagy konfliktusok.
Az igazi ashram-élet, -amelyet teljes egészében csak kevesen választanak valódi életformaként-, olyan attitűdök és viselkedésminták fejlesztésére nyújt lehetőséget, amely a céltudatos életvitel megvalósítását segítik elő, és ami által a tanuló (adhikarin) mások erkölcsi jelzőfényévé alakul át a kegyelem esszenciáján keresztül, ami nem más, mint a szeretet.
2. rész (az AHYMSIN hírlevél 2017. augusztusi kiadása)
A múlt hónapban megjelent cikkel Szvámi Véda célja a Minneapoliszi Meditációs Központban lévő ashram méltó szellemiségének a kialakításához szükséges attitűd elősegítése volt. 25 évvel később Szvámí Véda a rishikeshi Swami Rama Sadhaka Grama (SRSG) ashram lakóihoz legalább ugyanilyen gondoskodással, türelemmel és együttérzéssel intézte szavait. A fegyelem, a gyakorlás és a szolgálat témái még inkább kifinomult módon vannak jelen ebben a 2004-es előadásában. Mélyüljünk el tehát ismételten az ashrami élet jellegzetességeiben, és annak a vizsgálatában, hogy kinek is érdemes az ashrami élet kipróbálása.
Az ashrama szó egy olyan helyre utal, ahol mindenféle munkára sor kerül és mindenféle területen a lehető legteljesebb erőfeszítéssel veszünk részt az adott külső vagy benső tevékenységben. A shrama intenzív erőfeszítést jelent, ami azt a személyt is jelzi, aki az ashramban él; és aki intenzív erőfeszítést tesz, azt ashram és annak lakói, köztük önmaga gyarapításának és fejlesztésének érdekében. Ez azonban teljesen másfajta munka, mint amelyet nap mint nap a szakmánkban végzünk. A hétköznapjainkban másokért dolgozunk, az ashrami élet célja pedig az, hogy megismerjük az Önvalód.
Az ashramban töltött idő a saját magunk „kiköpülésének” és pozitív irányban való megváltoztatásnak az időszaka kell, hogy legyen, ahol egyaránt helye van a nyugalomnak és az igyekezetnek, s ami a „relaxált erőfeszítés” kifejezésével is jellemezhető. Vajon koncentráltnak tűnök-e amikor hozzátok beszélek? Nagyon jól tudjátok, hogy mennyire nyugodt vagyok a legkülönbözőbb feladataim elvégzése közepette is. Ezt szeretném megtanítani nektek, a szándékos ellazulást és a nyugodt szándékot a legkülönbözőbb feladatok elvégzése során is. Ez legyen az a cél, az a nagyon mély spirituális cél, amiért valaki egy ashramba jön.
A rendelkezésre álló időnk nagyon értékes. Amíg az ashramban vagyunk vajon hány hónappal vagy évvel hosszabbítjuk meg az életünk a lélegzetünk meghosszabbítása által? Vajon változik-e a légzésünk, hosszabbá, mélyebbé, egyenletesebbé válik-e? Vajon hosszabb lesz-e a kilégzésünk, mint a belégzésünk, vajon eltűnik-e a szünet a ki és belélegzések között? Ilyen módon érdemes mérni az időt, amit az ashramban töltünk. Vajon, ha valaki besétálna és olyasmit tenne, amitől általában dühbe gurulunk kevésbé lennénk-e dühösek, mint mielőtt az ashramba jöttünk? S, ha innen hazamegyünk, kevésbé leszünk-e dühösek a szokásos provokációk hatására, s vajon a kiábrándító híreket hallatára ugyanolyan nyugtalanokká válunk-e?
Folyamatosan csökkentenünk kell, egyre inkább és inkább le kell faragnunk a karmikus adósságainkat. Enyhítenünk kell a vaszanák, hatását, azokat a szokásmintákat, amelyeket öntudatlanul magunkkal hordunk. Látjátok, hogy hogyan járok? Vajon kedveszegettnek vagy gondterheltnek tűnök-e, a feladataim és a kötelezettségeim teljesítése közben? A rejtett szokásaink megváltoztatására is lehetőségünk van, lássatok hát neki MOST. Hogy hogyan? Nem úgy, hogy tétlenül ülünk egy gyönyörű, kényelmes ashramban, hanem úgy, hogy folyamatosan részt veszünk az ashram életében, és megőrizzük a tudatosságunkat minden egyes kihívást jelentő gondolat és érzelem esetében.
Ha úgy ülsz itt, mintha csak a tengerparton nyaralnál, akkor egyáltalán miért vagy az ashramban? Amíg itt vagy két-három értékes hét áll a rendelkezésedre ahhoz, hogy új benyomásokat hozz létre az elmédben; használd hát ki ezt az időt. Az ashramban töltött időt relaxációra érdemes fordítani. Csakugyan? Igen, szándékos relaxációra a relaxációs gyakorlatok újra és újra történő elvégzésével. Ne vesztegesd tehát az időt. Otthon arra hivatkozol, hogy, nincs időd meditálni, és azzal fordulsz hozzám, hogy: „Szvámidzsi, nagyon szeretnék eljönni egy csendes ashramba és végre meditálni. Amikor azonban eljössz az ashramba, még mindig az a szokásod, hogy nem használod ki az időt. Hogyan is teheted ezt meg? Használd ki az ashramban eltöltött időt a relaxációs gyakorlatok elvégzésére, a dzsapádra, a meditációdra, és ajánlj fel némi szolgálatot az ashramnak.
Sokakból hiányzik az ashrami élet fegyelme; gyakran látom, hogy az emberek csak tétlenül üldögélnek, pletykálnak vagy álmodoznak. Ne feledjétek, hogy az ashram lényege, hogy mindenféle munka vár ránk, tényleges benső munka, önmagunk vizsgálata, önmagunk kiköpülése és megváltoztatása. Vajon az ashrami élet hozzáad-e további két hetet az életünkhöz a bennünk lévő feszültség csökkentése és a légzésünk megváltoztatása által?
Emlékezz a jóga-szútrák legelső szútrájára. Mindenki csak azt hajtogatja, hogy jóga, jóga, jóga, de vajon mennyire vannak tudatábn a „yoga anushasanam” jelentésének, hogy a jóga fegyelmet követel? „Atha yoga anushasanam” – Most a jóga fegyelmének tanítása következik – ez Patandzsali jóga-szútráinak legelső szútrája. Az ashramban MOST (atha) kezded a jóga fegyelmének tanulását. Mindenkinek időben fel kell ébrednie, egyébként menjen inkább egy szállodába. Általában nem vagyok ilyen szigorú, de úgy látom, hogy meg kell változtatnunk az ashrami élethez való hozzáállást. Ugyanez vonatkozik az alvásidőre is. A kellő időben habozás nélkül kelj fel az ágyból, és este is tartsd be pontosan a lefekvés idejét az „atma-tattvava-lokanam,” „én vagyok Atman” átérzésének attitűdjével.
A szádhana nemcsak arról szól, hogy leülsz és forgatod a rózsafüzért. A szádhana olyan apró dolgokban is változást hoz, mint például, hogy szabályozottá válik a napirended és a meditációd. Ne vesztegesd el az időd tétlen elfoglaltságok sokaságával.
Légy ambiciózus, és építsd be a „sthala sanyasya” periódusát, vagyis bizonyos időszakokban ne lépj ki az ashramból. Zárd ki, és felejtsd el az ashramon kívüli világot. A „sthala sanyasya” a „sthala” szóval kezdődik, amely teret, helyet vagy területet jelent; a „sanyasya” pedig lemondást. Ez egyfajta lemondás a térben való szabad mozgás lehetőségéről, kivéve azt, amelyet kijelöltél magadnak. Ahogy megkezdődik az ashramban való tartózkodás, kezdődjék meg a fegyelem megízlelése is. Mit is jelent ez a szútra: „Atha yoga anushasanam”? az önvaló felismerésére szolgáló önfegyelem.
Válj a magad urává. Ne hagyd, hogy a vágyaid, a nyugtalanságod, a haragod, a locsi-fecsi beszéded legyen úrrá rajtad. Ne légy a késztetéseid rabszolgája. Ez az erő a jóga. Aki igazán gyakorolja a jógát, arra törekszik, hogy legyőzze a haragját, legyőzze a vágyait, legyőzze a pletyka és a felesleges beszéd késztetését. S ahogy haladunk egyre inkább tudunk majd uralkodni az érzelmeinken, s képessé válunk az érzelmi ellenállásunkat egyenletesen áramló alapérzelmekkel helyettesíteni. Az ashramban az a fegyelem, amit a jógában említenek az önvizsgálattal, az öntisztítással és önmagunk lecsendesítésével kezdődik.
A Gurum azt mondta nekem, hogy: „ próbáld megtanulni, azt hogy hogyan legyél kicsit keményebb, és fegyelmezettebb”, de ez nekem nem megy könnyedén. Ezért aztán az vált az alapelvemmé, hogy: „Ami nem megy könnyedén, és nem akaródzik megtenni, csak azért is tedd meg. Bármilyen előrehaladást is értem el az életemben, azt úgy valósítottam meg, hogy olyan dolgokra kényszerítettem magam, amelyeket nem szeretek, és addig küzdöttem az ellenállásommal, amíg legyőztem, és semlegessé nem váltam. Nem kell, hogy megszeresd, de legalább semlegessé kell válnod. Ez a fegyelem érvényesítésére vonatkozó igyekezet is része a szádhanámnak, hogy olyanná lehessek, amilyennek a mesterem akarja. Ha van valami, amit nem akarok megtenni, nem szívesen teszek meg, azt mégis meg kell tanulnom megtenni a lelki fejlődés érdekében
Itt vagytok tehát az ashramban, a Szvámi Ráma Szádhaka Gramában. Meglátásom szerint azonban ezt a helyet túl nyugodtnak, kényelmesnek és fényűzőnek találjátok. Mivel túlságosan engedékeny vagyok ezekben a kérdésekben, sok esetben úgy érkeztek ide, mint egy üdülőhelyre, s nem pedig mint egy ashramba, hogy gyakoroljatok. Ha azonban már a nyaralást említettem, legyen ez egy spirituális nyaralás, legyen önmagunk újrateremtésének az ideje. Aztán amikor majd három év, vagy három hónap, három hét vagy három nap után hazamentek, azt fogják majd mondani, hogy más emberek lettetek. Ezt nyújtja számotokra sz ashram a karma jóga, a csend, a meditáció, a svadhyaya (önképzés) és a szolgálat által. Mindannyian gyakoroljátok a dzsapát (a mantra ismétlését), és őrizzétek meg a benső csendet, hogy az ashram a béke oázisává váljon mindannyiunk számára.
Találjanak meghallgatásra az imáitok az Isten és Guru által egyaránt. Üdvözlünk az ashramban.
3. rész (az AHYMSIN hírlevél 2017. szeptemberi kiadása)
Kapcsolatok és kommunikáció: Készen állsz?
Az USA 60-as éveiben a hippik fénykorában (akik a virágot a béke és a természetesség szimbólumaként használták) minden a kapcsolatok és a kommunikáció körül forgott. A szólásszabadság és a jogegyenlőség körül igen nagy viták zajlottak Vajon igazolhatóak-e az erre a korszakra jellemző nyílt tettek a kommunikációval? Az ashramban történő gyakorlati képzésünk talán segítséget nyújthat e kérdés megválaszolására.
Cikksorozatunk e harmadik részében az ashramot az élet laboratóriumaként írjuk le, ahol a jóga tanításai az elme edzését szolgálják, illetve azt, hogy az elme a lélek (átman) megfelelő eszközévé váljon.
A mostani témánk a kapcsolatok és a kommunikáció, azaz annak kifejtése, hogy mit jelentenek, és hogyan működnek a kapcsolatok az ashramban, illetve hogyan segíti az ashramban történő képzés és a spirituális gyakorlás a kapcsolataink megértését és a hatékonyabb kommunikációt.
Amikor Gurudéva nyugatra érkezvén a küldetésének megfelelően ashramot alapított, a jógát először, a Jóga szutrák 3. szutrájának definíciója szerint tanította, az az a „yogah chitta vritti nirodhah” (YS I:3) fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy a jóga az elme gondolatainak, a vrittiknek az uralása, illetve kontrolállása.
Azt tanította, hogy s szabályozás „a saját képességeink megtalálását jelenti.” A szabályozásra esik a lényeg, ahelyett, hogy az elnyomás vagy a túlzás szélsőségeibe esnénk. Amikor az étvágyadat már úgy tudod szabályozni, hogy sohase válsz az étvágyad rabszolgájává, az jelenti a kontrollt. Ezáltal annak válsz urává, ami az egész életedet irányítja, vagyis a buddhidnak, ami megkülönböztetés és a helyes szándék képességét képviseli. Gurudéva humorosan azt mondta az ashram lakóinak, hogy mindannyian bhogik, és nem pedig jógik. Aztán elmagyarázta, hogy az átmeneti örömök (preyák) keresése tesz bhogivá. Ez a különbség a jógi és a bhogi között. Amikor az átmeneti örömök keresése szokássá válik, és bhogivá vaálunk hamarosan rogi lesz belőlünk. A rogi azt jelenti, hogy beteg, vagyis ez azt jelenti, hogy megbetegszünk.
Amikor a 60-as években Szvámi Véda az ashram lakók első csoportjait gyűjtötte össze, sok esetben a hippik is be akartak kapcsolódni a jóga világába. Szvámidzsi gyengéden arra tanította, és a felé irányította az ashram lakóit, hogy az addigi hajlamaikat az ashram szabályain és előírásain keresztül megváltoztassák és egyre fegyelmezettebbek legyenek. Ez a kihívás nagyon szokatlan és nehéz próbatétellé vált ezeknek a „szabadgondolkodó” ashram lakóknak a számára. Szvámidzsi egy alapvető spirituális elv fontosságára hívta fel a figyelmet, miszerinti: „fegyelem tesz tanítvánnyá” , vagyis a fegyelem tesz képessé arra, hogy meg tudjuk változtatni a meglévő szokásainkat és érdemessé váljunk a jóga tanulására.
Szvámí Véda azzal viccelődött, hogy mindannyian a 4-H klubhoz tartoznak, amely a „fej, kezek, szív és hormonok” (melyek angol nevének mindegyike h betűvel kezdődik). Ezek önmagukban csupán zűrzavart idéznek elő, mert nem vagytok tudatában a forrásnak. Rámutatott arra, hogy a jóga az antara-mukha vagyis a befelé figyelés révén a tudatossá és önmegfigyelővé válás módszere. A jóga-szútrák kifejtése által azt tanította, hogy a megfelelő elveket alkalmazzák elméjük, a gondolkodási és érzelmi szokásaik képzésére.
Szvámí Véda ismertette az indriya-gupti jelentését vagyis az érzékek képzését, beleértve az aktív és kognitív érzékeket is, amelyek az elme észlelésének ”importőrei és exportőrei”. Ezek az iránymutatások nagyban segítettek az ashram lakóinak az önvizsgálat folyamatában, a preyák és a shreyák közötti különbség megértésében, az érzékek kielégítése és a benső teljesség iránti vágyakozás közti különbség megvilágításában.
Szvámidzsí szerint: „A kezek rángatózása és a lábujjakkal való babrálás energiapazarlás. Az energiátokat megőrzése érdekében végezzetek tudatos relaxációs gyakorlatokat, és így képessé váltok az energia megfelelő irányba terelésére és az összpontosításra.” Jó néhány szisztematikus és progresszív finomtesti gyakorlatot tanított, melyek pratyahara néven ismertek és a meditáció kezdeti lépéseiként szolgálnak.
A beszéd kapcsán is rámutatott arra, hogy a kimondott szó az energia elvesztegetése, hacsak nem megfelelően kontrollált, érett kellemes és igaz. Szvámidzsí azt ajánlotta, hogy „Gyűjtsétek össze az energiát, és finomítsátok ezt az erőt lassan, csendben gyakorolva. Kerüljétek a büszkeséget, és ne kérkedjetek a nyugalom, a csend, az együttérzés és a megértés újonnan felfedezett erejével. Élvezzétek mindazt, amiben részesültök, ahelyett, hogy sajnálattal, csalódással, félelemmel élnétek és másokat hibáztatnátok a saját hibáitokért és tudatlanságotokért.”
A meditáció megszokott módszere mellett a minden napi cselekedetek során végzett meditáció is gyakorlásra került. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy az összeszedettség segítségével jelen legyünk és tudatában maradjunk az érzékeink, a gondolkodásunk, és a gondolataink forrásának, és ne alakítsuk át azt a gondolat a szavak és hangok mozgási energiájává, inkább tereljük vissza a forrásához, az eredetéhez, amely az elme energiáját generálja. Ennek megtanulása és asszimilálása során könnyen megfigyelhetjük, hogy hogyan növekszik a kapacitásunk. Szvámidzsi arra is megtanította az ashram lakóit, hogy ezt az újonnan megszerzett energiát hogyan használják fel a szeva, illetve a karma jóga gyakorlása során. Ily módon egész nap és az éjszaka jelentős részében is a maguk és az ashram érdekében tudtak munkálkodni. Egyre inkább kezdték megérteni a helyes cselekvés művészetét, valamint a jóga ama gyakorlását, ama a benső tiszta forrásból származó energia összegyűjtését és irányítását szolgálja.
A jóga gyakorlása által nyert energia az ashram lakói számára az együttműködésük és a kommunikációjuk terén is jelentős javulást eredményezett. Az ashram lakóit arra is megkérték, hogy kísérjék figyelemmel a lelki fejlődésüket a beszédük, a türelmük és a rugalmasságuk terén is. Szvámidzsí arra is felhívta a figyelmet, hogy: „Amennyiben egy szádhaka nem teszi próbára a türelmét, a toleranciáját és az együttérzését, a harag, a gyűlölet, a féltékenység és az ego kihívásai során, akkor nem tud igazán fejlődni.”
A csend és a mantra állandó ismétlése, valamint az indriya-gupti gyakorlása révén ezek a korai ashram lakók (vagyis részben a hippik) lassacskán átalakították a személyiségüket, és az ashramból való távozásuk után sikeres szakmákban és élethosszig tartó kapcsolatokban folytatták életüket.
Következő cikkünkben azt fogjuk megvizsgálni, hogy hogyan tanították az ashram lakóit minden nő Anyaként történő tiszteletére, és arra, hogy fivérként és nővérként éljenek egymás mellett, és egyre jobban tiszteletben tartsák a női shakti természetes erősségeit.
4. rész (az AHYMSIN hírlevél 2017. októberi kiadása)
Az előző három cikkben már megvilágítottuk az ashrami élet alapelveit, a gyakorlás, a fegyelem, az elme megtisztítása, valamint az önzetlen szolgálat, a nish-kama karma ismertetésén keresztül.
Ebben a negyedik cikkben az ashramon belüli kapcsolatokkal foglalkozunk, melyek a jelen életben történő felszabadulás (moksha) eléréséhez szükséges mentális megtisztuláshoz szükséges leckékre nyújtanak lehetőséget.
Ashramunk egy olyan próbatételt is nyújt, amelynek teljesítése során a kapcsolatokat az önismeret és az éberség eszközeként használva, megszabadulhatunk a tudattalan rejtőzésektől és szokásmintáktól. Az ashramon kívül eme tendenciák jóval erőteljesebben járulnak hozzá a boldogtalan és zavart lelkiállapotok kialakulásához. Az olyasfajta tudattalan reakciók, mint a pletyka, a hibakeresés és a panaszkodás, mind- mind az ego- ból fakadó beteljesületlen vágyakra utalnak. A tudattalan szokásminták egy ördögi körhöz vezetnek, mert a hatásukra, amikor szembe találkozunk a megszokott problémákkal, ismét csak tagadással vagy önigazolással reagálunk, és ezáltal megfosztjuk magunkat a tévedéseink és hibáink tudatos felismerésének lehetőségétől. A gyakorlás és a szolgálat hozzásegít az önmegfigyelés elmélyítéséhez, és ahhoz, hogy önállóan válasszuk ki az érzéseinket és az érzelmeinket, s ne essünk a rejtőzködés és a tudattalan reagálás csapdájába. Az ashramban tanított önszabályozás eszközei elősegítik, hogy a személyiség kiegyensúlyozottabbá, tisztábbá és természetesebbé váljon a négy erény, a barátságosság, az együttérzés, az öröm és a nyugalom (egykedvűség) elsajátítása által. Az ashram-élet kiváló lehetőséget kínál az önzetlenség és a szádhana gyakorlására. Az önmegfigyelés és az önvizsgálat egy nyugodt elmeállapot kialakulásához vezet egy olyan (a mindennapinál jóval természetesebb) állapothoz, amelyben az elme örömtelivé és békéssé válik. Spirituális perspektívából nézve a kapcsolatok próbatételként és lehetőségként is szolgálnak a fejlődéshez és az átalakuláshoz.
Az ashram élet egyik célja, hogy megismertesse velünk a belső gurut. A belső guru egy ténylegesen létező erő. A gyakorlatban való aktív részvétel (abhyásza) és a nemragaszkodás (vairágya) által tanulunk meg ráhangolódni erre az erőre. Ezért vagyunk itt, és ezért döntöttetek ti is úgy, hogy egy ashramban éljetek. Naponta megerősítjük a szankalpánkat, hogy a kellemes gondolkodás, a szattvikusan tiszta hozzáállás és az önzetlen cselekvés magvait vessük el, majd pedig elvárás- és ítélkezés mentesen hagyjuk, hogy a kellő gyümölcsök megérjenek. Ez az időszak nem alkalmas sem a jövőbeli életünk tervezgetésre, sem pedig a romantikus kapcsolatokba való bonyolódásba; hanem sokkal inkább egy értékes lehetőség a meditációra, az önálló tanulásra, a szemlélődésre és az önzetlen szolgálatra. A gyakorlás gyümölcsei lelőbb-utóbb megelégedést hoznak, és felszabadítanak az „én” orientált szokások alól. A napi rendszerességű, vagy annál gyakoribb meditáció nagyban erősíti a shraddhát– a belső-guru intuitív útmutatásába vetett hitet és bizalmat. Az ashramban élők közössége olyan, mint egy család, mi mind fivérek és nővérek, kalyana-mitrák, nemes barátok vagyunk. Ezek az értékes kapcsolatok teszik lehetővé, hogy az igazmondás, az őszinteség és a béke állapotait adjuk át egymásnak, nem pedig az érzelmekkel töltött, ego-alapú vágyakat, amelyek csak az érzelmi kielégülést keresik.
Az ashram lakói a „szvaatantrya” azaz ama kapcsolatok keresői, melyek a buddhi önkormányzó eszményein alapulnak. A tiszta szándéknak ez a képessége egyfajta veleszületett bölcsességet hordoz, mint az ember saját atmanjának a hangját. A pszichológiai feltételektől és a külső ingerek reakcióitól mentes spirituális Én független és szándékos döntések horgonyává válik. Az az ashram lakó, aki az érzelmi állapotok megjelenését felismerési a relaxáció, a légzés-tudatosság és az önmegfigyelés (tanútudat) erőforrásait felhasználva megtanul elmerülni a lét mélyebb forrásaiban, és ezáltal elsimítja az elme ráncait. Az elmének ez a nyugodtabb állapota és szattvikus természete megnyitja a buddhi kibontakozó természetét. A buddhi-elme intuitív természete, az empátia, az együttérzés, a türelem és az alázat képességét hordozza, és így a harmónia, a békés együttélés és a kapcsolatok természetes motivációjává válik. A „Vajon nekem való-e az ashrami élet?” , mint kérdés azt jelenti, hogy az ember felkészült-e és elkötelezett-e az önátalakítás eme vezérelvei kapcsán.
A következő cikkben a belső guruval való kapcsolatot fogjuk, megvizsgálni, amely a tanár-diák viszonyban is megjelenik, valamint az Ashram vezetőjének a szerepét, aki egyben spirituális vezető és kalyana mitra, nemes barát, aki a spirituális növekedés és önalakítás megvalósításában, és a félelmektől való megszabadulásban is segítséget nyújt.
5. rész (az AHYMSIN hírlevél 2017. novemberi kiadása)
Az ashramok a jógamesterek, a tanárok és a spirituális vezetők láncolatának vannak szentelve, akik mind-mind azon voltak, hogy megosszák a spirituális élet bölcsességeit. Az általuk megalapított tradícióknak több mint kétezer éve gondoskodnak az elhivatott keresőkről. Bár a tanítások örökkévalóak és időtlenek, mégis a mindenkori kortárs civilizáció nyelvén és terminológiáján keresztül kerülnek átadásra, s mindig áthatja őket a bölcsesség spirituális forrása.
A spirituális hagyomány egyetemessége az egyéni hiedelmek, hitek vagy vélemények közepette is követhetővé teszi a tanításokat. Az ashrami élet fókuszában a spirituális felfedezés és a személyiségformálás áll, amely a spirituális növekedést a tudatosság magasabb állapotainak megélésén keresztül segíti elő.
A jóga ashramok az önátalakítás művészetét és tudományát a különféle szentírások, szájhagyományok és élettapasztalatok alapján tanítják, olyan módszerek segítségével, amelyek mind az éberséget, a tudatosságot, a barátságosságot, az együttérzést, az elfogadást és a megbocsátást is előmozdítják.
A napi gyakorlás során az elme szokásmintáit a rendszeresség, a gyakoriság, és az intenzitás jótékonyan befolyásolja, amelyek megalapozzák a napi meditáció és más jógagyakorlatok előrevivő hatásainak a megfigyelését, és átélését. A szádhaka a személyisége pszicho-fiziológiai egyensúlyának a helyreállítását, gyógyulását és átalakulását is megtapasztalja, ami a békés elme állhatatosságában mérhető.
Szvámí Ráma gyakran emlékeztetett bennünket arra, hogy: „Az elfogadás és a megbocsátás vezet a megújuláshoz és a növekedéshez. A szeretet és a megbocsátás fénye békével áraszt el, és olyan napfényszerű világossággal, amely beragyog mindent bennünk és körülöttünk is.”
Sokan félnek attól, hogy az ashramba jöjjenek. Attól tartanak, hogy a hiányosságaik és a hibáik lelepleződnek, hogy a lelki vezető teljesen tisztában van minden rossz tulajdonságukkal, becstelenségükkel, kapzsiságukkal és haragjukkal. A valóságban az ashram arra való, hogy az ember szemtől szembe kerüljön önmagával, és egyre inkább tisztába kerüljön lényének a mélységeivel. A tanuló bizalommal teli szívvel lép be az ashramba, és élete teljes könyvét a tanár elé tárja. Ez a tiszta szívű tanuló helyes attitűdje, s ezt is várják el tőle. Csakis az, aki el tudja fogadni, hogy tudatlan, és számos hibája van, nyitott a magasabb tudás elnyerésére, és csakis őt vezetheti a hozzáértő tanár, mert csupán az ilyen törekvő nyitott a magasabb tudás elnyerésére. Ezen a ponton a tanuló erős vágyat érez arra, hogy megismerje önmagát, és elfogadja az ashram életét, és annak fegyelmét, és megnyíljon a társaitól és az ashram tanítóitól megszerezhető tudásra.
A spirituális vezető tanításai nem kritizálni kívánnak, nem ítélnek el, épphogy az elfogadásra és a megbocsátásra helyezik a hangsúlyt, bármiről is legyen szó. Az önmegfigyeléssel és önvizsgálattal kísért önzetlen tettek során mindenféle, s köztük negatív érzelmek is előkerülnek a tudatalattiból. Ebben a folyamatban az ashram lakói lassan kezdik megérezni a tisztelet, a megbecsülés, az önmegtartóztatás, valamint a feltétel nélküli kedvesség és együttérzés áldásait. A pozitív hozzáállás kialakítása által sok olyan dolog, is kitisztul és eltűnik, amit az ember nem szeret önmagában. Egyre inkább érzékelhetővé válik az ashram lakói számára a másokkal szembeni cselekedeteik és viselkedésük kapcsán felmerülő felelősség, ami a saját tudatosságukat és benső növekedésüket is elősegíti.
„A legönzetlenebb dolog, amit a világon tehetsz, hogy békét és nyugalmat teremtesz magadban, mert csak azt tudod szétosztani, amivel rendelkezel” (Szvámí Véda)
Mialatt a spirituális kereső egy mélyebb önmegértésre törekszik úgy kell tekintenie az ashramban töltött időszakra, mint a gyakorlás, a fegyelem és a szolgálat három pilléren keresztül megvalósuló spirituális küldetésre. Nagy különbség van a tapasztalati és az elméleti tudás között. A maga valóságában megtapasztalt ashrami élethez az is hozzátartozik, hogy a mindennapjainkban is alkalmazzuk a megszerzett tudást, és kiterjesztjük az önmegértés képességét. Egymás köszöntése során is folyamatosan emlékezünk a másokban és bennünk is ott lakozó istenségre, amit a szívünk előtt összetett tenyerünk és főhajtásunk is kifejez ama köszöntés során, amit a „namaszté” hordoz magában, s amely a bennünk élő fény és szeretet forrásához szól.
Fordította: Seemann Károly
Lektorálta: Margittay Tamás